#vállalati ösztöndíj

Felsőoktatás Székács Linda

Túl a szoctámon: ezekre az ösztöndíjakra is pályázhattok néhány egyetem

Korábban már írtunk arról, hogy a felvételi után milyen szociális és teljesítményalapú ösztöndíjakra pályázhattok. Most mutatunk néhány olyan egyedi lehetőséget is, amit elkötelezettséggel, és kutató-, vagy önkéntes munkával nyerhettek el, ráadásul többségükre akkor is jelentkezhettek, ha önköltséges képzésen tanultok.

Felsőoktatás Eduline

Mindenki nyerhet azzal, ha a cégek beépülnek az egyetemekre. Feltéve, ha jól csinálják

Vállalati ösztöndíjak, versenyek, közös képzések és kutatási projektek, céges tanszékek vagy laboratóriumok – egyre több „jele” van annak, hogy az egyetemek és a vállalatok egyre szorosabbra fűzik a kapcsolatot. Ezzel mindenki nyer. A hallgatók szakmai, sőt sok esetben anyagi támogatást is kaphatnak, a cégek pedig komoly kutatói bázisra támaszkodhatnak, na meg könnyen rátalálhatnak a legtehetségesebb hallgatókra, akiknek eleinte gyakornoki pozíciót, később pedig álláslehetőséget kínálhatnak.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.